Rólunk

Hivatalosan megalakult a PPKE BTK Hieronymus Fordítástudományi Kutatócsoportja

A kutatócsoport célja a fordítástudomány minden – elméleti, leíró és alkalmazott – ágának művelése főként irodalom- és kultúratudományos megközelítésből, mintegy összekötő kapcsot hozva létre az itthoni, elsősorban nyelvészeti alapokon nyugvó fordítástudomány és a hazai irodalom- illetve kultúratudomány fordítással foglalkozó vizsgálódásai között. Az első konkrét kutatási témák – az interszemiotikus fordítás vizsgálata, a fordító- és tolmácsképzés, illetve a fordításkritika tanításának és tanulásának módszertana – szükségessé teszik az együttműködést Karon belül intézetek és tanszékek között.

A közös munka a magyar fordítástudomány megújítására törekszik majd: egyrészt a nemzetközi kutatás irányzatainak meghonosításával és a magyar fordításirodalom és -tudomány örökségének feldolgozásával foglalkozik, másrészt eredményeivel képviselni próbálja a magyar fordítástudományt nemzetközi fórumokon is, konferenciákon, kongresszusokon, illetve most alakít ki munkakapcsolatot, együttműködést több külföldi kutatóval és intézménnyel (KU Leuven, Portsmouthi Egyetem, Genfi Egyetem).

A fordító- és tolmácsképzés módszertanával foglalkozó kutatás eredményeit részint azonnal hasznosíthatjuk a saját képzésünk során, részint workshopok formájában meg fogjuk osztani a hasonló képzések oktatóival.

A kutatócsoport további célkitűzése az ismeretterjesztés, a kilépés az elefántcsonttoronyból: a fordítás és tolmácsolás láthatóbbá tétele és megismertetése a társadalommal, a fordítástudomány eredményeinek bemutatása mind a fordító szakmának, mind a potenciális felhasználónak, mind a nagyközönségnek rendszeres ismeretterjesztő előadások és cikkek formájában.

A kutatócsoport rendszeres ülések mellett tudományos konferenciákon, valamint tanulmánykötetekben és szöveggyűjteményekben fog számot adni eredményeiről, illetve szívesen magára vállalná egy Fordítástudományi könyvtár kiadását, amely a diszciplína legfontosabb műveit jelentetné meg magyarul.

Induláskor a kutatócsoport tagjai: Ádám Anikó, Bakucz Dóra, Bendik József, Bozsik Gyöngyvér, Dabis Melinda, Galambos Dalma, Horváth Péter Iván, Kiss Kornélia, Kovács Fruzsina, Lukácsi Margit, Sohár Anikó, Somló Ágnes, Veit Zita. Érdeklődés esetén más egyetemek oktatói-kutatói is csatlakozhatnak.

Budapest, 2016. szeptember 6.

Sohár Anikó
egyetemi docens, FT MA szakfelelős